Ma megjelent a vállalati energiatárolók telepítésére szolgáló pályázat, amelynek keretében 62 milliárd forintnyi forrást oszt szét a kormány az uniós helyreállítási program terhére. Az energiapiaci szereplők jövő január közepétől február 5-ig adhatják be a pályázataikat a beruházási támogatás és a bevételkompenzáció elnyerésére.
A kormány eredetileg azzal az elképzeléssel adta koncesszióba a hazai hulladékpiac jelentős részét a Molnak, hogy javítsák a hulladékhasznosítási arányokat. Azonban egy konferencián a MOHU, a hulladékgazdálkodásért felelős leányvállalat vezetője elismerte, hogy a helyzet rosszabb, mint a koncesszió megkötése előtt, és az adóhivatal is hanyatló trendről számolt be. Az Energiaügyi Minisztérium már készül a beadvánnyal, amelyben derogációt kérnének az Európai Uniótól, mert jelenleg úgy néz ki, hogy 2030-ig sem fogják elérni a 2025-ös célokat – tudta meg a Szabad Európa. A MOHU szerint egy jogi szabályozás miatt látszódnak csak nehézségek.
Az uniós rendelkezés november elsejei határidővel rögzített egységesen 90 százalékos kötelező feltöltési arányt a földfelszín alatti tárolókkal rendelkező tagállamok számára. Ez az elvárás Magyarországon augusztus végére teljesült. Az októberi enyhe időjárás következtében a fűtési szezon hivatalos kezdete után is nőtt a készletmennyiség, a töltöttségi arány jelenleg 98 százalékos - derül ki az Energiaügyi Minisztérium közleményéből.
Magyarország azért tartózkodott egyetlen tagállamként kedden az Energia Tanács ülésén az árampiac szerkezeti átalakításáról szóló döntéskor, mert az „veszélyezteti a magyar rezsicsökkentési intézkedést, és csorbítja a tagállami hatásköröket” – indokolta meg Steiner Attila energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkár a döntést Facecook-oldalán. Steiner személyesen vett részt az ülésen.
„Magyarország barátságtalan lépésként értékeli, hogy Szófia az orosz gáz tranzitdíjának megemelését jelentette be. A bolgár intézkedés a magyar gazdaságra, a magyar ellátásbiztonságra nézve is kockázatokat rejthet magában” – ezt posztolta ki Steiner Attila energiaügyi államtitkár szerdán az Energia Tanács ülése után, amire ráerősített a tárca a hivatalos Facebook-oldalán is.
A Napenergia Plusz Programról szóló friss kormányhatározat a gyakorlatban azt jelenti a Portfolio kormányzati körből megerősített értelmezése szerint, hogy a kormány lezárja a két éve elindított 201 milliárd eurós lakossági napelemes és fűtéskorszerűsítési pályázatot, azaz nem hirdeti meg a korábban tervezett második pályázati kört, és az így felszabaduló forrásból indítja el a 75,8 milliárdos keretösszegű új programot. Összefoglaljuk röviden, hogyan jutottunk idáig, és ez mit jelent.
A minap bejelentett közel 76 milliárd forintos Napenergia Plusz Programot mintegy 20 ezer háztartás veheti igénybe, mivel kötelező lesz együtt telepíteni a napelemet és a tárolót az önellátás támogatása érdekében – jelezte az M1 aktuális szerda reggeli adásában Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára.
A minap végrehajtott 32 milliárd forintnyi átcsoportosítás a Rezsivédelmi Alapból azt a célt szolgálta, hogy idén július és december között több, mint ötezer cég legfeljebb 200 eurós áron juthasson hozzá a villamosenergiához – derült ki az Energiaügyi Minisztérium vasárnapi közleményéből.
Már az ötödik javaslatot terjesztette elő a magyar kormány az Európai Bizottságnak a szélerőművek építésének szabályozásáról, és az őszre várható megállapodás után elsősorban a nyugat-magyarországi területeken tervezi engedélyezni az új kapacitások kiépítését, növelve egyúttal a magyar tulajdonosok arányát is – többek között ezeket jelezte a Planet Budapest 2023 Expo és Élményprogramon pénteken Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára.
A péntek reggeli energiaügyi minisztériumi közleménnyel összhangban a péntek este megjelent rendelettel tényleg lefelezte a kormány az október 1-től induló gázévben a távhőtermeléshez szükséges gázárakat. Ez tehát azt jelenti, hogy a korábban jelzett harmadával csökkentés helyett felezést hajtott végre a távhőtermeléshez szükséges gázértékesítés, illetve a vállalati és önkormányzati ügyfelek felé értékesített távhő esetén a kormány.
Két eseményen is részt vett kedden az Energiaügyi Minisztérium két államtitkára és mindkét helyen fontos információkat mondtak – derült ki a tárca Facebook-posztjaiból. Az egyik szerint drasztikus távhőár csökkentésre készül októbertől a kormány az önkormányzatok és a vállalkozások felé, a másik szerint pedig várható egy vállalkozásoknak szóló, elektromobilitásra áttérést segítő program is. Nagyon valószínű, hogy utóbbi egy 80 milliárd forintos uniós program lesz, amelyből elektromos járművek beszerzését támogatja majd a kormány kedvezményes hitelkeret formájában.
Három nagyon fontos üzenetet is beleírt az Energiaügyi Minisztérium a hétfő esti Facebook-posztjába, amely a vállalati és lakossági napelemeseknek egyaránt rendkívül fontos a szaldó, illetve a bruttó elszámolási rendszer kapcsán.
Bár a Portfolio pontosan idézte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdai szavait a Kormányinfóról, de a miniszter tartalmilag más akart üzenni a 2024-től életbe lépő bruttó elszámolási rendszer kapcsán, így nem 13 forintért, hanem 5 forint/kilowattóráért tudják a háztartások betáplálni a hálózatba a megtermelt és el nem fogyasztott villamosenergiát – gyakorlatilag ez a lényege az Energiaügyi Minisztérium ebben a témában adott friss válaszának. Azt is megtudtuk, hogy a magyar háztartások 16%-a még a hálózati betáplálási stop januári feloldása után sem fog tudni csatlakozni a hálózathoz, így abban reménykedhet, hogy olyan gyorsan haladnak majd a hálózatfejlesztések, hogy nem csúsznak le az éves szaldó szerinti napelem telepítésről 2025 végéig.
Utolérte 93%-os arány mellett a magyar gáztárolók töltöttségi szintje az uniós átlagot, és ez, illetve az igazán lényeges fogyasztásarányos töltöttségi mutató is történelmi csúcs közelében jár mind Magyarországon, mind az EU-ban. Emiatt az Energiaügyi Minisztérium szerda reggeli közleménye azt hangsúlyozza Magyarország esetén, hogy „még az előzőnél hidegebb télben is nagy biztonsággal garantálható a magyar családok zavartalan földgázellátása”, hiszen „a betárolt készlet már a másfélszerese a nemzetközi energiaválság előtti, 2021-es éves lakossági fogyasztásnak”.
Fenntartható növekedés mellett elképzelhetetlen a szén-dioxid-leválasztás, -felhasználás és -tárolás (carbon capture, utilization and storage - CCU/S) nélkül elérni a dekarbonizációs célokat – hangsúlyozta szombaton egy szegedi könyvbemutatón Lantos Csaba energiaügyi miniszter. Maga a környv pedig éppen a CCU/S hazai iparági lehetőségeit járta körbe és megállapította, hogy Magyarországon jelentős kibocsátáscsökkentés érhető el viszonylag kevés szereplő bevonásával és együttműködésével, hiszen a hazai CCU/S-releváns kibocsátás 70 százalékát mindössze húsz nagy kibocsátó adja.
Az Energiaügyi Minisztérium (EM) csaknem tízmilliárd forinttal támogatja a szegedi Science Park további fejlesztését - jelentette be az energiaügyi miniszter szombaton Szegeden.
Aki szeptember 7. éjfélig, tehát tegnap éjjelig, jelezte az elosztóhálózati társaság felé háztartási napelem telepítési igényét, és 2025. végéig befejezi a beruházását, a telepítéstől számított tíz éven át az éves szaldó elszámolási rendszerben maradhat – gyakorlatilag ezt jelentette be percekkel ezelőtt Lantos Csaba energiaügyi miniszter a Facebookon, miután ma találkozott Juhász Edittel, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnökével. Fontos, hogy a Fidesz frakcióvezető kérésével összhangban azon háztartások számára is megmarad az éves szaldó szerinti elszámolás lehetősége a feltelepítéstől számított tíz évig, akik már akár évekkel ezelőtt csatlakoztak a hálózathoz, vagy a tavaly őszi nagy jelentkezési hullám nyomán még csak mostanában zajlik a telepítés a háztetőjükre. Frissítés! Pénteken délután a MEKH elnöke is jelentkezett egy Facebook-videóval, amelyben azt jelezte, hogy a miniszteri jelzéssel összhangban alakítják át a hatósági szabályozást.
Miután szerdán lezajlott az Energiaügyi Minisztériumban a szakmai egyeztetés a napelemesek éves szaldó elszámolásával kapcsolatban, csütörtök este rövid közleményt adott ki a MANAP Iparági Egyesület, amelynek elnöke, Szolnoki Ádám részt vett az említett egyeztetésen. Ebben az egyesület üdvözölte a tárca elkötelezettségét a napelemtulajdonosok iránt, mindemellett éberen figyel és várja a konkrét fejleményeket, bejelentéseket.
Az elmúlt napokban számos nagy névvel frissítettük a Portfolio Energy Investment Forum konferenciánk szakmai programját, amely négy héttel az október 5-i eseményünk előtt már csaknem teljes. Még nem késő itt regisztrálni az év egyik legrangosabb energetikai konferenciájára, amelyre óriási az érdeklődés.
Máris reagált az Energiaügyi Minisztérium a Fidesz frakcióvezetőjének reggeli kérésére, és azt üzente a tárca, hogy „érdemben vizsgálja a frakció kérését”, mert „egy méltányos elszámolási rendszer kialakítására törekszünk”.